(SZD):
Valahol, a fényeken túl,
ami szép volt s elmúlt, újra vár
Valahol, az árnyakon túl,
Újra befogad a távoli táj, ahol Ő,
aki elment már ott kézen fog majd újra,
odaérsz, hol eleven a múlt, mikor elindulsz a végtelen útra,
s az elveszett játékok életre kelnek és körbe kigyúlnak a fények,
oh, régen várnak ránk, az örökre szépek.
Nincs még rá szó, milyen az a Múlt bolygó!

(BZ):
Valahol, az alkonyon túl,
hova annyi fénylő csillag hullt
Valahol, az álmon is túl,
már a harag is a múltba simult,
És távol, a vonzástól még nyílik másik távlat.
Az a hely, mit nem hagy el a fény, soha nem üzen a földi világnak,
S az elégett mécsesek újra kigyúlnak és összesimulnak az évek,
oh, ott ébrednek Ők, az örökre szépek.
Új bolygó vár, vissza sosem enged már!

(EGYÜTT):
Ott van a múltunk egy távoli tájon, s az elveszett éveket
el lehet érni újra,
Nem süllyed el semmi, ha nem felejtjük el,
élnek az emlékek még valahol!

Hol az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és megállnak végre az évek,
oh, régen várnak ránk, az örökre szépek.
Új bolygó vár, egy földön túli világ,
Másik, békés, táj!